Heti duma

Édesanyám váratlanul elhagyta Apámat egy másik nő miatt. Eleinte nehezen tudtam feldolgozni, de később már elfogadtam a változást. Most értettem meg igazán, mit is jelent a kifejezés: Anyám tyúkja.

Linkek

Kis betegség - fél egészség

Az egészségügy sanyarú helyzetére mutattak rá az idei Urológiai Biennálé meghívott előadói a Vízügyi Hivatal által támogatott rendezvényen.

Dr. Jangce Imre urológus professzor "A hugyom eláll" címmel tartott állapotelemző előadást, melyben kiemelte: Amennyiben a Kormány nem ad több pénzt az egészségügynek, nem lesz aki a lerakódott húgyköveket eltávolítsa. A résztvevők megállapították, hogy itt kő kövön nem marad, ha a kormány marad. A számtalan hozzászólás miatt tudományos kérdésekre nem maradt idő, de mindenki egyetértett vele, hogy jövő ilyenkor majd pótolhatják az elmaradottakat.

A rendezvény szünetében a résztvevők hólyaghúzó versenyen, szavazófülke-imitáció előtti szituációs gyakorlaton vettek részt.

A késő délutáni órákban "folyó ügyekre" hivatkozva minden delegált haza sietett.

 #

Kár így leszólni az egészségügyet. Bizonyára nem tudják, hogy a csillagászok évtizedekig hiába keresték, s végül egy proktológus fedezte fel az első igazi "fekete lyukat".

 

Friss hozzászólások